A mai szabadkai székesegyház kései barokk stílusban épült 1773-tól 1779-ig. Az eredeti, több alkalommal változtatott tervrajzot a pesti Franz Kaufmann készítette. A székesegyház méretei a következők: hossza 61 méter, szélessége 26 méter, a (templom)hajó magassága 18 méter, a harangtornyok pedig 64 méter magasak. A katedrális értékes oltár-képekkel büszkélkedhet. Minden festmény Josef Schoefft pesti festő műve, kivéve a Szent család képét, melyet Kaspar Schleibner, müncheni festőművész készített és a Szent Kereszt, amely Emmanuel Walch innsbrucki festő műve. Ők festették a székesegyház boltozatát is. A falakon látható dekorációk a zágrábi Johannes Clausen mester alkotásai. A katedrális 200. évfordulója alkalmából (1972-73) felújították a templom egész belsejét. A fali festményeket és az oltár-képeket a belgrádi akadémiai festőművész Nikola Jandrijević és az újvidéki Dušan Nonin, míg a faldíszítéseket a zombori Kiss Lajos mester újította fel. Ez alkalommal bevezették a fűtést, valamint új márványpadlót raktak le. A székesegyház homlokzatán a harangtornyok között, még 1797-ben a Szeplőtelen Szűz kőszobrát állították fel, amely Friedrich Held alkotása. A szószék 1808-ból ered. A mai orgonát a pécsi Angster cég állította fel 1897-ben, 100 évvel később pedig ugyanezen cég munkásai újították fel. A 19. század végén, Matija Mamužić plébános igyekezetének köszönhetően, a katedrális a ma is látható színes ablakokkal, két kereszthajóval és oltárokkal, 18 természetes nagyságú szoborral, valamint a hozzáépített sekrestyékkel gazdagodott. A felépítés és felszentelés után, csak Mamužić plébános idejében élte meg a székesegyház az első nagyobb újításokat. A katedrális külső kinézéséért legnagyobb érdeme bajsai Vojnich Dezső plébánosnak volt, aki 1912-ben olyan külső újításokat vitt végbe, hogy mind a mai napig nem kellett külső javításokat végezni. A következő nagyobb újításokra Matija Zvekanović püspök és Franjo Vujković plébános ideje alatt került sor 1972. és 1973. között. 1973. óta a szabadkai székesegyház a Műemlékvédő kultúrális intézet védelmét élvezi. 1974. április 29-én VI Pál pápa kitűntette a szabadkai székesegyházat kisebb bazilika névvel. Azóta nem csak Szent Teréz székesegyháznak, de bazilikának is mondjuk Szabadka legnagyobb templomát. Székesbazilikának is nevezzük. Matija Zvekanivić püspök, életének utolsó éveiben, Franjo Vujković és Stjepan Beretić plébánosokkal együttműködve, a harangtornyokat és a székesegyház tetejét rézbádoggal fedte be. Az utolsó nagyobb vállalkozás a székesbazilikaka újjáépítésén Stjepan Beretić plébános ideje alatt volt, amikor a városi önkormányzat segítségével felújították az Angster orgonát és visszaszereztek három értékes csillárt a székesbazilika befejezése 200. évfordulója alkalmából. Mindez 1997-ben történt.

A római katolikus Szent Teréz székesbazilika plébániája Szabadkán

Feltételezhető, hogy Szabadkán létezett plébánia még 1391. előtt, amikoris a várost – Szabadka néven - először említik egy írott dokumentumban. 1497-ben említik először egy ismert szabadkai plébánosnak – Lukács plébánosnak a nevét. A szabadkai plébánia életéről egészen a Mohácsi vészig csak ritka írásos illetve régészeti műemlékek maradtak ránk. Szabadka, pontosabban a mai Ludas (Šupljak) területén az első ismertebb plébános, még a török uralom alatt, Tomo Vojnić ferences volt, akit 1680-ban nevezett ki plébánossá a belgrádi püspök, Matija Bernjaković. Szabadkán a katolikus lakosság főként magyar nemzetiségű volt egészen a török hódoltságig. Közismert, hogy a török hódítások előtt is éltek Bácskában horvátok és szerbek, akik főként a megszállt horvát vagy szerb területekről érkeztek ide. Azmellett voltak Bácskában szláv őslakosok is. A török uralom vége felé már egyre több horvát és szerb lakos élt Szabadka környékén. Úgy az őslakosokról, mint az újonnan ideköltözött horvátokról is, többnyire a szegedi magyar ferencesek gondoskodtak. Közöttük néhány szlovák ferences is volt. A szegedi ferencesek még 1687-ben kapták meg hivatalosan is a szabadkaiakról való gondoskodás jogát. Az akkori szabadkai lelkipásztoroknak nagy tevékenységi területük volt. Ide tartozott a mai Magyarországhoz tartozó Tompa, Bácsalmás, Jánoshalma és Mélykút, valamint Csantavér, Magyarkanizsa, Zenta és Topolya is. Az első szabadkai ferencesek közül megemlíthetjük Jerko Guganovićot, aki Ludason született (Šupljak). 1687. december 1-től a szabadkai ferencesek megkezdték az anyakönyvek vezetését. Ebből az időből érdemes megemlíteni Sándor, valamint Bartul Benjović szabadkai szerzeteseket. A szabadkai plébániát a ferencesek a valamikori városi erődmítényből vezették, amelynek egy részét rendházzá, a másik részét pedig templommá alakították át. 1736-ban megépítettek egy fenséges barokk stílusú templomot, amely idővel szűknek bizonyult, nem csak a lakosság természetes szaporulata, hanem az egyre tömegesebb magyar és német, valamint szlovák lakosok bevándorlásai miatt. Közismert, hogy 1731-ben a plébánián 1865 szentgyónásra képes hívő élt, míg 1748-ban Szabadkán összesen 5290 katolikus volt. Szabadkán 1767-ben 7779 katolikus és 1574 pravoszláv hívő élt. 1773-ban a szabadkai plébánia vezetése dr. Stipan Ranić megbízása alá került. Ő volt az első világi pap a szabadkai plébánia élén. Plébániatemplomként a Szabadka központjában lévő, fából készült tornáccal kibővített, Szent Rokus fogadalmi kápolnát használta. Még ugyanebben az évben megkezdődtek a munkálatok egy új plébániatemplom építésén – a mai székesegyházon. 1783-ban a katolikus hívők száma már 11.600 körül mozgott. 1791- ben a szabadkai katolikusok közé horvátok, magyarok, németek és szlovákok tartoztak, és együttesen már 19.786-an voltak. Mindössze 7 évvel később a katolikusok száma elérte a 26.000-et. Az újonnan befejezett templom 1797-ben már kicsinek bizonyult, hogy befogadja ezt a sokaságot. Mégis csupán 1841-ben lettek, a város déli részében, megalapítva az új plébániák – a Szent György és a Szent Rokus.

A Szent Teréz plébánián annyira megnőtt a katolikusok száma, hogy a 19. század végére mintegy 60.000 hívőt vezettek a nyilvántartásban és így lett a második legnagyobb plébánia az egész Magyar királyságban. Egyedül a pesti szent József plébánia volt számbelileg nagyobb tőle. Bár az egységes szabadkai Szent Teréz plébánia szétosztásával újabb 25 plébániai közösség jött létre, a Szent Teréz székesbazilika plébániája a mai napon is több mint 6.600 hívőt számlál. A Szent Teréz plébánia kétnyelvű, számbelileg pedig egyformán vannak képviselve a horvátok és a magyarok. 1985. óta a plébániát msgr. Stjepan Beretić vezeti. A pasztorális munkában főtisztelendő Szöllősi Tibor káplán, valamint főtisztelendő Sótanyi Ferenc diakónus segítenek neki. Nagy segítségére van maga a püspök úr is, aki lehetőségeihez mérten támogatja, valamit a püspökség, az Augustinianum nagy- és a Paulinum kisszeminárium papsága is. A pasztorális munkában aktívan részt vesz Mirjam Pandžić tisztelendő nővér is, mint orgonista, kántornő és karmester. Ő az alapítója az „Albe Vidaković“ székesegyházi énekkarnak. Sótanyi Ferenc diakónus az egyházközségi iroda munkáját vezeti. Nagy segítséget nyújt a plébánia 30 tagú Pasztorális Tanácsa is.

A 20. század utolsó évtizedében dúló háború ideje alatt, a plébániai karitasz is kifejlesztette aktivitását dr. Csiszár Máriával az élen. Ana Lijović asszony azóta is legtöbbet dolgozik az egyházközségi karitászban. A plébánia életéről tanúskodik az az adat is, hogy 1985. óta öt újmise volt ebben az egyházközségben, míg a hatodik a Szeged-Csanádi egyházmegyében él. Egyelőre a Paulinum gimnáziumban egy kisszeminaristánk van. A liturgiában, az Albe Vidaković énekkar mellett, részt vesz a Szent Teréz kórus is, amely a latin és magyar liturgiai hagyományokat ápolja. A kórust főtisztelendő. Paskó Csaba karnagy vezeti. A hitoktatást magyar illetve horvát nyelven kb. 200 szabadkai általános iskolás gyermek látogatja. A plébános és a káplán úr mellett dolgozik még két hitoktatónő is: Ivković Tuza Valentina és Nevena Gabrić. A középiskolásoknak tartott hittanórákat mintegy 30 tanuló hallgatja. A négy vasárnapi szentmisére (két horvát és két magyar) mintegy 800-1000 hívő jön össze.

1999-ig a Szent Teréz plébánián önfeláldozóan és lelkiismeretesen működtek a Miasszonyunkról elnevezett nővérek mint hitoktatók, sekrestyések, gépírók, szakácsnők és orgonisták. Ettől az évtől kezdve a munkájukat a világi hívők veszik át. Most Marija Gyulai a sekrestyés valamint a Katolikus Kör házmesternője, Goran Fátyol a harangozó, Dora Lipozenčić a liturgikus ruhák gondozója és szükség esetén a plébánia hivatalnoka

A plébánia élén 1773-tól a mai napig 14 plébánia igazgató és 14 plébános állt: dr. Stipan Ranić, Ivan Lukić, pacséri Pavao Sučić, Ante Šarčević, Czorda Béla, Szép Ferenc, Ivan Probojčević, Matija Mamužić, Veco Mamužić, bajsai Vojnich Dezső, Lajčo Budanović, Matija Zvekanović, Franjo Vujković és Stjepan Beretić. A plébánosoknak több mint 250 káplán segített.